Egyéb

A mozgás öröme, és ahogy nekik a legjobb…

Egy kisgyermek akkor fejlődik egészségesen, ha megfelelő időben, megfelelő életkorban a megfelelő ingerek érik.

Kaposváron a Napsugár Gyógypedagógiai Módszertani Központban az eltérő fejlődésű kisgyermekek mellett azoknak is szeretnénk segíteni, akik kicsit gyengébbek, akik kicsit eltérő módon mozognak-, fejlődnek, kicsit nagyobb a testsúlyuk, koraszülött-, vagy nehezen megszületett babák, vagy csak kicsit megkésett fejlődésűek.

A Napsugár Központban várjuk azokat a csecsemőket, akiknek az édesanyjánál már jelentkezett gond a terhesség vagy a szülés alatt: problémás szülés,
elhúzódó szülés, koraszülés. Kiemelt szerepet szánunk azoknak a csecsemőknek, akik 9 hónapos korukra még nem kúsznak, esetleg kicsit túlsúlyosak, a szülő elmondása szerint lusták, vagy csak furán kúsznak. Figyelemfelhívó lehet az is, ha már korábban megtanult mozgásformákban a gyermeknél visszaesés tapasztalható. Ha a kúszás-mászás kimarad, felcserélődik, később figyelemzavarhoz, viselkedési zavarhoz, olvasási-írási nehézségekhez vezet.

Azoknak a kisgyermekeknek is játékos tanulási lehetőséget nyújtunk, akik ügyetlenek, akik sokat esnek, járásnál lábukat befelé forgatják, sokat „lábujjhegyeznek”, vagy a kezük lengetése a járást nem kíséri, vagy ha érdektelenek tárgyak és tevékenységek iránt. Forduljon hozzánk, ha gyermekénél koordinációs, egyensúlyi problémákat lát, vagy mozgása csak egyszerűen nem harmonikus. Minden mozgáselemnek meg van azaz időszaka, ami a legszenzitívebb a tanulás szempontjából. Tehát nem szerencsés, ha egy-egy tanulási lépcsőfok kimarad, vagy felcserélődik.

Mire figyeljen oda a szülő?

  • Ha 2 hónaposan fejét hason fekvésben nem emeli fel.
  • Ha 3 hónaposan kezével játékok után nem nyúl, és
    ismerős hangokra nem fordul oda.
  • Ha 6 hónaposan nem tud hason fekve tárgyak után
    nyúlni, még nem gagyarászik.
  • Ha 7 hónaposan nem tud pár másodpercig támasz
    nélkül, vagy a kezére támaszkodva ülni.
  • Ha 9 hónaposan nem tud felülni, nem kúszik, 11
    hónaposan nem húzza fel magát állásba.
  • Ha 12 hónaposan kapaszkodva nem tesz pár lépést.
  • Ha 18 hónaposan nem képes még önállóan járni.
    Ha a korábban már meg tanult dolgokat kezdi
    elfelejteni.
  • Ha két évesen még egyetlen érthető szava sincsen,
    ha nem tud futni, ha még nem firkál.
  • 4 évesen nem rajzol ember alakot, érthetetlen rigolyái
    vannak, egy utasítást tud egyszerre megjegyezni,
    sok mindenbe belekezd, de nem fejezi be.

A foglalkozások és fejlesztések alatt a szülő együtt lehet gyermekével, érzelmi megerősítést kaphat, vagy tanácsot kaphat gyermekneveléssel kapcsolatban, az együttlét erősítheti az anya-gyermek/apa- gyermek kapcsolatot. A fejlesztési, vagy prevenciós játékos program a gyermek életkorának, a család napi ritmusának és a megfogalmazott problémának megfelelően kerül kiválasztásra. A szülő a különböző terápiás és fejlesztési lehetőségekről az intézmény szakembereitől teljes körű tájékoztatást kap.

Proszonyák Zsuzsanna gyógypedagógus (szomatopedagógus)