Praclimesétől a drámajátékokig – hogyan fejleszti a személyiséget a szerepjáték?
Még egészen aprócskák voltak a gyerekeim, éppen hogy elkezdték használni pöttöm kis lábaikat, amikor elkezdődtek nálunk esténként a praclimesék. Hogy miért hívtuk így, nem is tudom. Két kis láb, két kis pracli. A játék lényege az volt, hogy a két kis pracli egy-egy szerepet kapott. Neve lett: anya, M. vagy A. és elbáboztuk a nap eseményeit a két kis lábbal.
Pl.így:
– Hova ment el ma M. pracli?
– Az állatkertbe.
– És mit látott az állatkertben?
– Látott medvét.
– Milyen hangja volt a medvének?
– Brumm, brumm.
– És még mit látott?
– Kecskét.
– Milyen hangja volt a kecskének?
– Mek-mek.
– És mit csinált a kecske?
– Evett a kezemből – így.
– Csikálta a kezedet?
– Igen.
– És te mit csináltál?
– Nevettem.
Kezdetben csak a kellemes történéseket meséltük el, később azonban a praclimese kiválónak bizonyult a konfliktusok megoldásában. Például ha a testvérek összevesztek. Ilyenkor a két kis lábból négy láb lett. Ez komoly logisztikát igényel az anyuka részéről, hogy össze ne keverje, mikor – melyik pracli beszél.
– Mi történt délután?
– A. buta volt.
– Miért gondolod, hogy buta volt?
– Mert nem adta oda a labdát.
– És te mit csináltál?
– Fejbe vertem.
– Ez jó megoldás volt?
– …nem.
– A. miért nem adtad oda a labdát?
– Mert nem kérte szépen.
– Ha kérte volna, odaadod?
– Igen.
– Mit éreztél, amikor fejbevert?
– Szomorúságot.
– Jó, akkor játsszuk el, mi történt. (a párbeszéd életre keltése A. és M. rossz megoldása) Most pedig játsszuk el azt, hogy mi lett volna a helyes (A. és M. másik lába a jó megoldással:
– A. kérem a labdát!
– Tessék.
– Köszönöm.
– Szívesen. (nagy ölelés)
Ilyenkor a történet már magától folytatódik. Ne haragudj, szeretlek stb.
Ezekből a játékokból alakult ki lassacskán, hogy szinte mindent játékosan csináltunk. Ha diafilmet néztünk, szétosztottuk a szerepeket, volt farkas, királylány, kis kecske és általában cserélgettük ki-mit játszik épp. Később a bábok is előkerültek. Majd előadások formájában dolgozták fel a gyerekek a velük történteket. Legszebb élmény, amikor filmforgatásra vittem őket olyan gyerekek házába, akik már nem fognak meggyógyulni. Hazaérve a gyerekeim órákra eltűntek, majd este előadták, amin dolgoztak.
Egy előadást készítettek arról, hogyan éli meg egy testvér vagy egy szülő, ha családban meghal egy gyermek. Mérhetetlen érzékenységük mélyen meghatott, és éreztem nagyon megviselte őket az aznap szerzett félelmet keltő ismeret: az élet bármikor véget érhet. Elmondani még nem tudták, hát eljátszották.
Talán hosszú ez a bevezető, de lássuk, miben is segíthet, mit is adhat a szerepjáték, az átélés, hogyan fejleszti a gyermekek személyiségét?
Először is játszani tanítjuk a gyerekeket, ami manapság hiányzik az életükből vagy legalábbis kevés időt töltenek önfeledt játékkal. A játék nem csak élvezetet jelent, de logikai gondolkodást igényel, fejleszti a motorikus készségeket, így hosszútávon elősegíti az olvasás, írás, számolás elsajátítását.
De még ennél is fontosabb a lelki hatás. A játék és ezen belül a szerepjáték örömet szerez, szórakoztat, megjelenik benne a szabadság, a vidámság, az élmény. A szerepjátékokban a gyermek az általa választott figurával azonosul, általa kijátssza jó és rossz élményeit, problémáit, szorongásait, ezáltal beindítja az öngyógyító folyamatokat. Ez azért is fontos, mert verbálisan még nem áll azon a szinten, hogy el tudja mondani, ha valami bántja, foglalkoztatja. Ugyanakkor beszédkészségét is fejleszti – ha ugyan más bőrében, de megpróbálja kifejezésre juttatni érzéseit.
A szerepjáték ugyanakkor empátiát igényel. Át kell élnem az általam választott figura érzéseit, meg kell értenem a gondolatait, ehhez pedig nyitottság és őszinteség kell. A társas kapcsolatok, a szocializáció szempontjából sem elhanyagolható, hogy tudunk-e kortársainkkal, szüleinkkel önfeledt játékba merülni.
A gyermek eljátszhatja, mi lesz belőle, ha nagy lesz, milyen helyzetek fordulhatnak vele elő, ha felnő, milyen viselkedési mintákra lehet szüksége. Felkészültebben érkezik a kamasz, majd a felnőtt korba is. Bár a szerepjátékban összemosódik a valóság és a képzelet, de annak szabadsága, hogy mindent lehet, hogy a sorsunkat bármiképp alakíthatjuk, minden vagy a legtöbb dolog rajtunk múlik, bizonyosan fontos üzenetet hordoz a fejlődő gyermek számára. Alakítja, formálja személyiségét, pozitívabb lesz, nagyobb önismerettel és önbecsüléssel rendelkezik majd a gyakori szerepjátékok által.
Az elmúlt 12 év zeneovi és színjátszó foglalkozásainak tapasztalata, hogy legyen bár egy gyerek diszlexiás, sejtszintű szorongó, magatartás zavaros, beszédproblémás vagy egyszerűen tehetséges, a szerepjáték minden esetben hozzá tud tenni a gyermek megfelelő fejlődéséhez.
Anyaként azért elárulom, elég vicces egy 11 éves fiú 41-es lábával praclimesélni, de bizony ez egy olyan kapocs, ami egy nehéz időszakban, egy-egy kellemetlen eset kibogozása kapcsán még mindig tud segíteni… Én persze szerencsés vagyok, mert mókásan, játszva élek és gondolkodom, de ha a szülő azt érzi, neki ez nem megy, számos színjátszó foglalkozást, dráma kört vagy a kisebbeknek zenés programot találhat, ahol belekóstolhat a gyermeke a szerepjáték csodájába – és majd ő megtanítja a szülőt játszani.
